– Tekintetes uram, méltóztasson felkelni, már előállt a hintó, indulnia kell a megyegyűlésbe! – próbált életet lehelni másnapos, vagy tán még mindig részeg gazdájába a fiatal cselédlány.
– Te voltál velem az éjjel, vagy csak most van pofád zargatni? – morrantott álmosan a ház ura.
Almássy Elemér a régi nemesi família vagyonának megmaradt morzsáiból élt: egy kastély, pár falu a Zemplén vármegyei Bodrogközben és a jobbágyok. Az volt az álma, hogy visszaszerez mindent, vagy még többet is, mint ami valaha a családé volt. Ebben nem volt túl sikeres, hiszen a birtok az ő kezében is csak zsugorodott.
– Rakjatok a hintóba sült húst, kenyeret meg bort, majd útközben eszem, azonnal indulunk!
Szeretett a megyegyűlésbe járni, szerette Sátoraljaújhelyt, az összesereglett urak társaságát, a mulatozásokat a cimborákkal. A fontos emberek között ő is fontos embernek érezte magát. A Konzervatív Pártot támogatta, bár a politikához nem értett, a gyűlésben elhangzott javaslatok, viták untatták, nem is értette, nem is követte őket. Akkor volt elemében, amikor kisebb-nagyobb szívességeket tehetett a párt hangadóinak, akik ezt általában bőkezűen honorálták is. Első útja, mint mindig, most is az alispánhoz vezetett.
– Miben lehetek a szolgálatodra nagyságos uram?- kérdezte abban bízva, hogy megint kap valami elintézendő feladatot, és nem kell beülnie a gyűlésbe.
– Jó, hogy jöttél, már vártalak – fogadta az alispán. Nagy ünnepségre készülünk a családban, és kellene egy hordóval abból a jó kis tokaji borból, amit tavasszal is hoztál. Már intézkedtem, hogy készítsék elő a szekeret meg a hordót.
– Ezer örömmel nagyságos uram. Ha megengeded, magamnak is feltennék egy hordócskát a szekérre.
– Rendben. És mondd, mivel tudsz még szolgálni nekem? – kérdezte mohó kíváncsisággal az alispán.
– Utánajártam, amiről legutóbb beszéltünk. Találtam neked a birtokomon egy igen mutatós leánykát. Ha visszafelé jövünk, a borral együtt őt is hozom magammal. Ígérem, szűzen ér ide, én magam csak hazafelé a hintóban hágom majd meg. Vagy otthon. Vagy a hintóban is, meg otthon is – röhögött, és roppant viccesnek érezte magát.
– Tudtam, hogy számíthatok rád – nyugtázta elégedetten az alispán. Tudatom, hogy a kérésed jó úton halad. A pöröd elintézzük, még az idén a tiéd lesz a szomszédod erdeje.
– Isten így akarta, ezért van így. Jó évszázadok óta, jó lesz így még évszázadokig – fakadt ki Elemér este a mulatóban párttársainak a vacsora után. Felfordult ez a világ! A nemes az nemes, a jobbágy az jobbágy. Ki hallott már olyant, hogy a jobbágyok a maguk urai legyenek? Elvégzik, ha elvégzik azt a munkát, ami a kötelességük, de közben alaposan a körmükre kell nézni. Még egy kicsi birtokot sem tudnának önállóan művelni. Nélkülünk éhen vesznének. Én mondom nektek, nem lesz ennek jó vége.
Amikor Lamberg gróf meggyilkolása után nyílttá vált a háború Ausztria és Magyarország között, Almássy beállt a császári és királyi hadseregbe. Nagyon bízott benne, hogy jó volt a szimata, és még időben megtalálta a győztes oldalt.
– Nem lehet Isten rendelése, és a császár hatalma ellen harcolni. Biztos bukás. A császár nagy és erős seregét nem lehet legyőzni, bolondok! Óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé – mondogatta felháborodottan. Csatákban nemigen vett részt, igyekezett úgy helyezkedni, hogy a legkevesebb veszélynek legyen kitéve. Régi jó szokása itt is megmaradt, hogy apróbb szívességeket nyújt a feletteseinek. Nem akart hős lenni, inkább csak nélkülözhetetlen, vagy ha az sem, legalább hasznos, de a legfontosabb az volt, hogy életben maradjon. Harc helyett szívesebben intézte a parancsnokai ügyeit, hírt vitt más harcoló alakulatoknak vagy a parancsnokságnak. Sokat utazott, hozta, vitte, és sokszor saját zsebre el is adta a tudomására jutott információkat. Feljebbvalói bíztak benne, egyre több elintéznivalóval látták el, és elégedettek voltak vele. Ettől aztán Almássy is elégedett volt.
A világosi fegyverletétel után győzelemittasan tért haza. Biztos volt benne, hogy a rebellisek elkobzott vagyonából a császár busásan meg fogja hálálni a hűségét és a szolgálatait, és újra nagyobb lehet a birtoka. De először otthon kell rendet tenni! Összehívta a jobbágyait, és kihirdette, hogy felőle elfogadhatnak az országgyűlésben mindenféle ostoba törvényeket, de itt aztán semmiféle változás nem lesz. Aki lázadozni próbál, azt deresre húzatja.
– Nem voltam itthon majd egy évig, meg is látszik a birtokon. Soványak az állatok, kevés a termény a magtárakban. Beázik a kastély nagyterme, romosak az istállók. Ellustultatok, elszemtelenedtetek, de már újra itt vagyok, és móresre tanítalak benneteket – kezdte fenyegetőn. Alaposan a körmötökre nézek, hogy dolgoztok, semmi henyélést nem tűrök, mint ahogy semmi ellentmondást sem! Ezt jól véssétek az eszetekbe! Ha az a sok felforgató összezavarta a fejeteket, majd én rendet teszek! Mindenkinek utánanézek, és akiről megtudom, hogy részt vett a rebellisek lázongásaiban, vagy engedélyem nélkül elhagyta a birtokot, és katonának állt az országunk rendje és a császárunk ellen, azt példásan meg fogom büntetni, hogy sem neki, sem másnak ilyen többé eszébe ne jusson.
Az augusztus végi este hamarosan rásötétedett az egyre harciasabb úrra, és a lehajtott fejjel, néma csendben álló, keserű jövőjüktől félő jobbágyokra, de köztük jónéhány férfi keze ökölbe szorult, a tekintetük titokban összevillant.
A ház ura cimboráival aznap este győzelmi ünnepséget rendezett. A nyúlpástétomtól, sült húsoktól, erős boroktól, pálinkáktól hamar elnehezültek a fejek. Először harsányak és agresszívak lettek, mindenféle próbákra, viadalokra hívták ki egymást. A nyertesek dicsőségből, a vesztesek vigasztalásul válogattak a jobbágyok lányai és asszonyai közül. „Az asztalnál és az ágyban derül ki, hogy ki az igazi férfi.” A nagy nekibuzdulásokból azonban leginkább ájulás, hányás, részeg matatás, majd gyors elalvás lett. A csaták hőseit legyőzte a szesz. Csend szállt a kastélyra.
Másnap hajnalban, mielőtt a szép jövőt tervező Almássy Elemér és részeg kompániája álmából felébredt volna, az éjszaka bennük forró indulatoktól feldühödött jobbágyok betörtek a kastélyba, és agyonverték az urukat.