Mire holnap felkel a nap, én már halott leszek. Honnan tudom? Normális esetben ezt nem tudja az ember, főleg az én koromban, de ez most nem normális eset. Gazdám, Bagdad egyik legnagyobb kereskedője elküldött a piacra, hogy megtudjam, megérkezett-e már a karaván délről, ami a fűszereit hozza. Fojtogató meleg volt, nem mozdult a levegő, az emberek kókadtak és elnyűttek voltak, a piac sem úgy élt, ahogy élni, működni szokott. Egyszercsak egy jéghideg kezet éreztem a vállamon. Megdermedtem; ebben a forróságban kinek van ilyen hideg keze? Megfordultam, és a Halál állt előttem. Nem tudom honnan voltam benne biztos, de azonnal tudtam.
– Megismersz?- mintha meglepetés lett volna a hangjában.
– Igen- feleltem.
– Nem érted jöttem. Tudom, hogy szerelmes vagy a gazdád lányába, és hogy ő is szeret. Ma éjjel Szamarrában valakinek meg kell halnia. Ő lesz az. Kapsz tőlem egy lehetőséget, hogy elbúcsúzz tőle, tudom, hogy ott van gazdád bátyjának házában. Ha még akarsz vele találkozni, ma este megteheted.
Megfagyott bennem a vér.
– Kérlek, uram! Azonnal indulok Szamarrába, de kössünk egy alkut. Ha elbúcsúztam tőle, átvállalom a sorsát, vigyél el engem! Én is jó leszek egy halottnak Szamarrában.
– Áll az alku, de csak mi ketten tudhatunk erről, ha más is megtudja, ha késel, ő fog meghalni, még elbúcsúzni sem tudsz tőle.
Azonnal hazasiettem, és elmondtam a gazdámnak, hogy a piacon megszólított a Halál. Nagyon megijedtem, és könyörögtem, hogy adjon egy lovat, amivel elmenekülhetek. Ő felnyergeltette a leggyorsabb lovát, és kezembe nyomott egy levelet, hogy adjam át a testvérének, ott biztonságban lehetek. Egyvágtában tettem meg az utat, és most itt vagyok, épp nyugszik a nap, várom a kedvesem és a halálom.
Már csaknem hatvan éve élek Bagdadban. Apám még a sivatagban született, nomád életet élt, de az embereivel beköltözött a városba. Furcsa volt neki a szabad élet után egy házban élni, de mindig azt mondta, az nem szabadság, hogy a sivatagi vihar bármikor elviheti a fejed fölül a sátrat, a dűnék közül bármikor rád törhet az ellenség. Mivel jól ismerte a sivatagot és a sivatag mentén élő népeket, könnyen szervezett meg az embereivel karavánokat, amikkel viszonylagos biztonságban tudta Bagdadba szállítani az éppen aktuális árukat.
Én már Bagdadban születtem, és megtanultam, hogy mindennek ára van, minden eladható és megvehető, vagy bármire elcserélhető. Ez a nekem való élet. Gyorsan dönteni, kihozni mindenből a legjobbat, vagy a legkevésbé rosszat. Gyűlölök veszíteni. Nem is szoktam.
Két napja rettenetes álmom volt. Megjelent a Halál, és a lányomat követelte tőlem. Azt mondta, a gyermekem sorsa bevégeztetett. Lehet, hogy megijednem kellett volna, de inkább rettenetesen dühös lettem. Igazságtalannak éreztem a helyzetet. Szeretem és féltem a lányom. Könyörögtem, hogy kegyelmezzen, de azt mondta, azt nem teheti.
– Bármit megteszek, csak könyörülj meg a lányomon! Felajánlom leghűségesebb szolgám életét, és a leggyorsabb lovamat. Holnap elküldöm a piacra a szolgám, tudni fogod, kit kapsz a lányomért cserébe.
Másnap el is küldtem a szolgát a piacra, aki ijedten jött vissza azzal, hogy találkozott a Halállal. Könyörgött, segítsek neki menekülni. Odaadtam neki a legjobb lovamat.
Miután elment, kimentem a piacra.
– Találkoztam a fiúval.- fogadott a Halál. Meglehetősen későn ért ide. Ha nem ér Szamarrába, mielőtt teljesen besötétedik, az alkunk semmis.
– Elintéztem: a szolga és a ló ma este időben ott lesz.
– Készen állsz?- kérdeztem a reszkető fiatal szolgát Szamarrában. Eljött az este. A mi közös esténk.
– Készen állok, de félek. Félek attól is, ami jönni fog, és attól is, amit ma este elveszítek. Szeretek élni, szeretem a kedvesem, de ha az életéért adom az életemet, megnyugszom kicsit.
– Beszéltetek? Mit mondtál neki?
– Ahogy az apjának, úgy neki sem mondhattam el az igazat. Megpróbáltam életem utolsó óráiban örülni és örömet szerezni. Elképzeltük, és elmeséltük egymásnak a soha meg nem valósuló leendő közös életünket. Lehet, hogy ez volt a legszebb élet a világon, amit ma este szavakban átéltünk egymással. Ez már az én emlékem, amit elviszek magammal. Másnak ilyen öröme egy hosszú élet alatt sem biztos, hogy volt. Evilágon, ha tovább élnék, se érném el ezt, gazdám sosem engedné, hogy egymáséi legyünk. Mást, többet szán a lányának. Talán egy halálon túli másik életben beteljesülnek a ma esti vágyaink. Feladtam. Lehet, hogy nem csak szolga vagyok, hanem szolgalelkű is. Tán épp ezért vagyok szolga.- mondta lemondóan.
– Ti nem értetek engem. Én nem vagyok gonosz. Én egy szükségszerűség vagyok, akinek egyszer biztosan el kell jönnie. Mikor megszületik valaki, boldogok vagytok, ünnepeltek, mindenki örül. Pedig a születéssel azonnal az én kezembe adnak benneteket. Az életetekben csak egy dolog biztos, hogy én ott várlak titeket az út végén. Az út bármilyen lehet, de a vége biztosan én vagyok. Csak az a kérdés, hova, mikor és hogyan érkezem. Nincs nagy mozgásterem. Lehet kicsit hosszabb az életed, fájdalmas vagy könnyű a halálod, ez minden. Legtöbbször még csak nem is érdemek szerint. Te ebben itt és most kiválasztott vagy. Beleszólhattál.
Aminek van kezdete, annak végének is kell lenni. Ez törvény. Nem értelek benneteket, embereket. Próbáltok hazudni magatoknak mennyet, poklot, feltámadást, karmát, Nirvánát, reinkarnációt, lélekvándorlást és örök vadászmezőket, hogyan lesz jó a halál után. Ahelyett, hogy azzal foglalkoznátok, hogyan legyen jó az egyetlen életetek, ami után nem jön semmi. Ha felfognátok, és elfogadnátok, hogy ez az egy életetek van, ebből kellene a legtöbbet kihozni, talán jobban, szebben élnétek. Ha ezt az egy életet megbecsülnétek. Persze nem vagytok egyformák. Ki így, ki úgy éli az életét, hozza a döntéseit. Én meg figyelek. Teszem, amit tehetek, és amit tennem kell. Ezért aztán döntöttem. Gazdád ma este Bagdadban meghalt. Már úton van ide a futár a hírrel, hamarosan a kedvesed is megtudja,. Vigyázz rá! Legyetek boldogok, remélem tanultál a ma estéből. Végül már csak egy dolog maradt, és távozom. A ló az enyém.